Gyerekkorom óta izgat a kincskeresés. A tájfutást is valahol ilyen játéknak tekintem. De itt Ausztráliában tényleg lehet kincset keresni, és amit találsz a tiéd!
Na de nem menjünk ennyire a dolgok elibe...

    Utazás...
Szombat reggel útra keltünk és egyből a Jenolan caves-t vettük célba. CBD-től kb 2,5 óra alatt ott is voltunk, ehhez át kellett vágnunk a Blue mountains-en. Egy helyen álltunk csak meg, nagyon szép a kilátás. Nekem kicsit a Bükköt idézi fel.
Ahogy aztán egyre beljebb keveredtünk a Kék-hegységbe, jöttek a tipikus táblák, no meg az elmaradhatatlan biciklisek az autóúton!

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

     Jenolan caves...
Ez egy 7 km hosszú, 300 méter széles és 98% tisztaságú mészkődarabka, amin valaha átfolyt a Jenolan folyó. Ezt a többfelé szakadt barlangrendszert mondhatnánk a helyi a Baradlának. Nagyon népszerű hely, nem véletlenül, amint az a képeken is látható. Mi a Lucas nevű ágba mentünk be. Ezen kívül még 9 lehetőség közül választhattunk volna a nagyközönség által látogatható barlangszakaszokból. Ebből néhány abból a barlang hall-ból nyílik, amin át kell menni autóval, hogy meg tudjuk közelíteni a parkolót! Elég hatásos és kedvcsináló belépő a barlanglátogatáshoz! 
A barlangról azt tudnám elmesélni, hogy mára csak a víz alatti kutatás megy. Maga a barlang rendkívül érintetlen, alig van letört cseppkő, nincs por és kosz a barlangban és a lámpaflórát is igyekeznek távol tartani. Nagyon képződmény gazdag és szép barlang. Aki erre jár mindenképp nézze meg, a barlangra és a környékre is érdemes egy napot rászánni! Az alvó Wombat is aranyos...

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

     Mi az, kék átlátszó ásvány? Nem üveg...
Jenolant magunk mögött hagyva, Oberon felé kanyarodtunk. Itt már érződik a vidék nyugalma, nem mintha Sydneyben be lennének feszülve az emberek, de az mégis csak egy rohanós nagyváros a mindennapokban. Persze otthon felejtettük az összes leírásunkat és térképünket a környékről ezért bementünk a tourist information-be ahol egy idősödő hölgy készséggel látott el mindenféle információval.
Miről is van most szó?
Ausztráliában vannak helyek, ahol legálisan, engedély megvásárlása nélkül kereshetsz drágakövet: aranyat, vagy amit épp a környék tartogat számodra. Sydneyhez a legközelebb Oberon és környéke van. Erre aranyat, zafírt és cirkóniumot lehet leginkább találni. Mivel én elég lelkes amatőr vagyok és szeretem az efféle izgalmakat, kihívásokat, ezt a hétvégét ennek a szerelemnek áldoztuk. 
Visszatérve a hölgyhöz, mondtuk, hogy szeretnénk kipróbálni és egyből lelkesen mondta, hogy van 6 hely, egyiket itt, a másikat ott találjátok és rögtön vett elő térképet, rajzolta be, hogy mi merre, hol van ingyen kemping. Persze közben előhúzta a nyakláncát is és mutogatta a szép relikviáit. Az egyik egy 2 gyufafej nagyságú aranyrög, a másik medalionban pedig két jól meghízott, kerekre csiszolt cirkónium volt. Szép darabok, tényleg igazi büszkeségek! Aztán kérdezte, hogy honnan jöttünk és kiderült, hogy a barátnője is magyar származású. Elmesélte azt is, hogy ez nem egy koalás környék, de pár napja láttak 4-5 felnőttet a fákon. Szóval reményekkel feltöltve, minden infóval ellátva léptünk ki az ajtón. Ekkor volt délután 4 óra és a nézzük meg a kempinget meg a közelebbi erdőt, ahol lehet a földbe ásott lukakat szaporítani. Így is lett! 
Összefoglalásként, két nap alatt kb 8-9 órát dolgoztunk két helyen. Az egyiken egy patakból és környékéről lehetett mosni, ez a hely eredménytelen volt, mert nem megfelelően csináltuk itt a dolgokat. Az erdőből kb 120 liter földet vittünk a közeli tóba és mostunk át, ennek eredménye 3 picike, de annál szebb zafír, egy mini hegyikristály és egy kvarc kristály, nemesopál zárvánnyal lett. Kezdésnek nem rossz, szerintem lesz még folytatása!

 

• 
• 
• 
• 
• 

     A Wombat és a vér Vallaby esete
Szombat éjjel ott aludtunk egy tisztáson az erdő közepén. Majdnem sötétben értünk vissza, mert megnéztük, még hogy másnap hol tegyük próbára a szerencsénket vagy a szitánkat, nem is tudom. Egy szűk földútról fordultunk le egy mégszűkebbre, ahol már az autó alja is majdnem leért. Leparkoltunk és megkóstoltuk a helyi zacskós tészta kínálatot. Nagyon rossz, nem ajánlom senkinek! 
Esti rutin után az autóban megágyazva aludtunk el. Az alvás pihentetőnek mondható volt. Reggel, amikor körbejártam, a hol is vagyunkot, akkor láttam, hogy több wombat luk is van a közvetlen közelünkben. Az egyiket néztük Anikóval, hogy van-e lakója, próbáltunk benézni, befényképezni. Végül is egy két méter hosszú ágat kezdtem bedugni, már majdnem a karom is bent volt, de még mindig nem volt vége a luknak, mikor valami nyögött egyet és dobogva beljebb vonult. Hát én úgy megijedtem, hogy arrébb is ugrottam hirtelen. Aztán már hiába kerestük bottal a kontaktot, valószínűleg beljebb tessékeltük a házigazdát. Később körbejártam a rétet, azt is felfedezni. Szép rét volt, egy fenyves közepén, eukaliptusz fákkal, kicsi láppal. Elsétáltam az egyik úton a fenyvesbe, a kanyarba besütött a nap, és fél szemmel csak egy hitchkoki árnyat láttam elsuhanni. Tudod, ez az az árny, amiről nem tudod eldönteni, hogy csak egy madár repült el, vagy behallucináltad, vagy tényleg ott volt. Szóval mentem tovább, néztem az erdőt és mikor odaértem a kanyarhoz, nem láttam semmit. Térültem-fordultam, nézelődtem vagy egy percig és akkor megcsillant! Ott állt a fenyvesben egy kis zöld terület közepén és csak deréktől fölfele lógott ki belőle. Engem nézett és nem mozdult, nem is rágott, csak csillogott a szeme és a vékony teste, nagyon sötétbarna foltos és keskeny volt. Hát ismét úgy megijedtem ettől a wallabytól, hogy majdnem sikítottam. Mikor ráeszméltem, hogy egy csillogó szemű vér wallabyval van dolgom, már a kávét sem hiányoltam a reggelből. A legrosszabb, hogy végig nézett, (persze én is őt) ahogy visszamegyek az autóig. Anikót riasztottam, de addigra elment. 
Anikó nagyon szeretett volna wombattal találkozni a vadonban. Szerencsénk is lett, mert az erdőben autókázás közben az úton ténfergett egy. Nem igazán volt barátságos, bár én sem lettem volna az, ha olyan lelkes izgalommal támadnak le mint Anikó, a szóban forgó állatkát. Sikerült pár képet csinálni a nem túl lelkes modellről. Nagyon aranyos volt. Az országúton haladva láttunk vadon éló kengurukat is, akik annyira félősek voltak, hogy 100 méterre megálló autótól már elmenekültek. 

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

     Vasárnap este hazajöttünk, mert sajnos előjött a fejfájásom, pedig még volt terveben egy helyszín, ezt egy másik alkalommal látogatjuk meg. Érdekes volt, hogy a Blue mountains-ben, fent a hegyen hazafele nagy köd 50-80 méteres látótávolság és 18 fok volt. 

Anikó és Peti

     Ebben a bejegyzésben kivételesen csak a tájékozódási futásról lesz szó. Ez egy nagyon érdekes téma, főleg annak, aki tudja milyen tartalommal bír a "tájfutás" kifejezés. Megpróbálom mindenki számára olvashatóvá tenni, ezért dióhéjban leírnám a saját szavaimmal. 

     Egy átlag földi halandónak szerintem úgy kell elképzelni a tájékozódási futást, mint egy időre történő erdei kincskeresést térképpel. Tehát van egy térképed, amin sok pont van összekötve sorrendben, ahogy érinteni kell őket, egy tájolód és a két lábad meg az eszed. A játék lényege, hogy minél hamarabb beérj úgy, hogy hibátlanul fogtad az összes pontot. Én legalábbis így tudom a legegyszerűbben megfogalmazni. Ez a valóságban úgy néz ki, hogy sok ember találkozik egy nagy réten kora reggeltől és beszélgetnek, örülnek egymásnak, átöltöznek, kenik magukat krémekkel, öregek 80+(!), fiatalok egyaránt. Aztán eljön az idő amikorra a 0 idő meg van hirdetve. A null idő a hivatalos rajt és minden induló a kategóriájától függően kap egy időt, hogy a 0-hoz képest mikor mehet ki a pályára. A példa kedvéért, 10:00-kor van 0 idő, ez a hivatalos rajt és te kapod a 74-et, akkor te 11:14 kor kezdheted a versenyt. Ráadás nehezítés, hogy a rajt nem szokott azonos lenni azzal a réttel ahol a népgyűlés van. Oda ki kell általában sétálni, de jól láthatóan ki van mindig szalagozva. Eleinte már ez is izgalmas, hogy biztos kiérek a rajtomra? Hogyan találom meg a pontokat? Tudok majd tájékozódni? A válasz igen! Aztán elindul a te rajtod, megfogod térképet és állsz és nem érted mi történik, merre kell menni, hol vagyok, eltévedsz. Sokszor az erdő közepén azt látod, hogy vagy 4-7 ember össze-vissza futkározik egy papírlapot böngészve, néha felnéz közben, mint aki nem tudja hol is van és keresi a kiutat. Eleinte így éreztem magam és volt sokszor, hogy meg kellet kérdeznem, hol is vagyok. De amikor megtaláltam egy-egy pontot, mindig erőt adott a következő kereséséhez. Én autodidakta módon tanultam meg ezt a sportot, kb 3 év alatt jutottam el arra a szintre, hogy tudok térkép alapján rendesen tájékozódni. Alapvetően egy nehéz sportnak mondanám, de a nehézsége ellenére igen tartalmas és élvezetes! 

Budapesten van egy 3SZ edzőverseny sorozat. Ezt mindenkinek merem ajánlani, aki egy kicsit is kedvet kapott a fent leírtak alapján. Ezek a versenyek általában parkversenyek a városban. Legtöbbször lakótelep és park vegyes felhasználásával, több féle pályahosszal, illetve pályanehézséggel. Tehát teljesen kezdők is könnyen vehetik az akadályokat. Egy egyszerűbb, általam favorizált pálya pl kb 3 km és 13-15 pontból áll. 

Miben más az Ausztrál tájfutás? Kb mindenben. Na jó nem, mert itt is 3S Sydney Summer Series-nek hívják a szerda délutáni versenysorozatot. Ezen kívül teljesen eltér a Magyarországon megszokottaktól. Itt egyelőre parkversenyeken voltunk, amik a következő képpen néznek ki. Van egy pálya, amit ugyanúgy a városban rendeznek. Próbálják itt is az utcát ötvözni az erdővel. Itt az erdő nem a Városligetre hasonlít, inkább a Rámszakadékra (persze a vízszintes részén), vadregényben mindenképp, de kiépítettségben sokkal jobb), mindez úgy, hogy kb a VI. kerület közepén vagy.
A pályák, ahogy a térképen is látszik, nem bonyolultak és nem is kötöttek. Annyi az összes magyartól eltérő szabály, hogy van 30 kihelyezett pont 1-10-ig 10 pontot, 11-20-ig 20 pontot, 21-30-ig 30 pontot ér, ez 600 pont. A pont száma megegyezik a térképen szereplő pont számával. A fogási sorrend, futási irány teljesen szabadon választott, de erre összesen 45 perced van. Előtte a térképet addig nézed ameddig akarod, úgy tervezed az utad ahogy szeretnéd. Ha túlfutsz a 45 percen, akkor megkezdett percenként 10 pont levonás. Eddig gondolom tiszta. A végeredmény számolása az érdekes. Aki elsőnek ér be és a legtöbb pontja van, mindegy mennyi, az 100%, aki utána következik, valamilyen algoritmus alapján már kevesebb %-ot kap. Ez a % lesz a versenyen elért pontszámod. Mondjuk A ember 530 pontot futott, ő 100-at kap, tehát 100%-ot futott, míg a B ember 500 pontot szedett össze, ezzel 92-t kap, 92%-ot futott az elsőhöz képest. Ha két ember azonos pontszámot szed össze, akkor a futott időt is figyelembe veszik. Ez a végeredmény és ebből a 12 legjobb szám adja meg a szezon végi eredményeket. Természetesen itt is vannak kategóriák, de itt nem 16, 18, 21, 35, 65, stb elnevezéssel, hanem junior (21 alatt), open (21-nek felel meg), master (35), veteran, super veteran, legend, immortal, ezen kívül van még sétálós kategória is. Gondolom kicsit furcsának hangozhat ez a szabályrendszer elsőre, de egészen élvezhetőek a versenyek. Az teszi ezt mégjobbá, amikor az elején és a végén átbeszélitek az útvonalat. Nagyon sok lehetőség van és nagyon nehéz elsőre kitalálni a helyes útvonalat. Persze utána itt is okosabb az ember. 

Térképekről azt tudnám elmondani, hogy szinte mindegyik sz@r. Az, hogy az Ausztrálok teljesen más jelkulcsokat, színeket  használnak még csak hagyján, de hogy ezt egyesületenként is eltér, az már egyenesen furcsa, mint az Ausztrálok általában.  Érdemes figyelni a térkép méreteire, az alap, hogy 1:7500 és 10 m(!) alapszintköz. A pótszimból szöveges, "ház bal oldalsó sarkánál". Nagyon sok infó nincs a térképen, tehát nem elég részletgazdag, pl villanyoszlopokat nemjelöl, ahol elég sok pont el van helyezve. Találkoztunk olyannal is, hogy a pont a kör külső szélére került. De ez itt senkit nem érdekel. Tegnap egy papával kerestük a lépcső tetején a pontot, mert oda volt jelölve.  A lépcső alján megtaláltuk, az oszlop lábánál. Ilyen viszonyok mellett Magyarországon nem lenne, ki versenyt rendezzen, mert otthon nyilvános kivégzés járna! Példa, 2 méter széles betonjárda az láthatatlan ösvény a pont környékén, ugyanezen a térképen az erdei ösvény, meg autóval járható földútnak jelölve. Lakott terület fehér erdő, oliva zöld, pasztel rózsaszín. Röviden ennyi jutott eszembe a témával kapcsolatban, íme a térképek! 

Peti

• 
• 
• 
• 
• 

     Egy hét zaklatás és egy motorcsere után visszakaptuk az autónkat. Sokkal jobb lett az autó mint előtte, de még van bőven baja, reméljük ezek is lassan megoldódnak. Motorcsere megtörtént, a motorhiba lámpa még mindig villog egyfolytában, de a szerelő azt mondta, hogy ez nem baj, használjuk. Hát vannak félelmeim...

    Első gondolatom az volt, hogy menjünk el a Blue Mountains-be, az messze is van és amúgy is meg akarjuk nézni. Aztán előmászott a félelem, hogy onnan biztos jó drága lenne trailerrel visszajönni ezért kicsit módosítottuk a dolgot. Istvánéknak van egy kuponos füzete, amiben Sydney-ben és NSW-ben olyan kedvezmények vannak, mint egy jegy mellé egy másik ajándékba. Anikó kinézett pár dolgot, ami amúgy is rajta van a kipipálatlan dolgok listáján. Olyan kellett, ami elég messze van, hogy az autót teszteljük, de megnézni is érdemes legyen.

     Így esett a választás a Featherdale Wildlife Park-ra! Ez egy olyan rezervátum, ahol a helyi állatokat mutatják be. 1953-ban alapították, de csak 1972-ben nyílt meg vadasparkként. Látogatói szemmel kicsit furcsa volt, hogy a város közepén egy tényleg zöld telken fogunk állatokat nézegetni, de hát ezek az Ausztrálok még mindig nagyon furcsák! Megérkeztünk, nagyon sok állat egy derékig sem érő kerítéssel van elszeparálva, és ha épp a kerítésnél van, nyugodtan simogathatod. Például a gyászkakadu a bot kérgét eszi, találtam egy friss eukaliptusz ágat, amit kicsivel előtte a gondozó elhagyott és azt dugdostam neki. Az egyik szépen elvette és ette, a másiknak is akartam adni egy darabot és amikor a gondozó látta, csak azért szólt, hogy óvatosan adjam neki, mert sokan direkt bökdösik őket bottal, nehogy megijedjen. Beszabadultunk az állatkertbe és mindent megfogdostunk és megsimogattunk amit el lehetett érni és hagyta magát!
Kezdtük a wombattal, hát ez a valóságban más mint a képeken. Nem pici! Kb térd alá ér a magassága, léhán, de fürgén mozog és nem tűnik túl okosnak. Nagyon selymes a bundája!
Koala, éppen egy díszfán etették a fényképezőgépükkel szemben, hogy lekössék a kis szőrmókot, amíg a látogatók pózolnak vele egyet egy fénykép erejéig. Itt megjegyezném, hogy ez a szokásos, megveheted a képet fényképezés, viszont annyira nem "önzőek", teljes nyugalommal vette ki a fényképezőmet a csaj a kezemből és azzal is lefényképezett minket. A koala nagyon cuki volt, meg lehetett a fenekét vakargatni. Simogatni olyan volt szerintem, mint egy mosogató szivacsnak a dörzsis felét, csak a koala egy kicsit puhább. Elég rövid a szőre és elég sok össze van kócolódva. Ami még egyenes az a puha a tetején és ami kócos alul attól lesz sprőd szerintem. Mindenesetre tényleg nagyon aranyosak, egyben unalmas állatok is. Láttunk vagy 25 koalát, ami mind más pozícióban aludt.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A park eléggé zsúfolt volt, mindenhol ketrecek vagy kifutó kertek voltak, mégis azt lehetett látni, hogy az állatok jól érzik magukat olyannyira, hogy a környékről beköltöztek madarak a parkban elhelyezett mesterséges fészkekbe! Tiszta rendezett volt minden állat és többször is láttam, hogy a gondozók figyelnek egy-egy példányt, szemmel láthatóan nem azért, hogy ne piszkálják őket, hanem azért, mert a viselkedésüket tanulmányozzák.
Kenguruk és wallabyk. A parkban megtudhattuk, hogy a kenguruknak 7 fajtája van és hogy a wallabyk nem kenguruk, de rokonok. Volt nagyon sokféle itt a parkban, puha szőrűtől kezdve a sprődig, mindenki jelen volt. Az egyik képen épp az egyiket itatom egy üvegből. Lehetett füvet venni tölcsérben zoo-csemege címszóval. Mindenki etetett mindent amit elért, így ezt a kengurut is. Mikor arra mentünk, a kenguru simogatóban ő a korláton kívül volt és vagy két-három perce ivott egy tócsából. Mikor körbenéztem, máshol nem láttam vizet. Szóval ivott és ivott, én meg meg akartam simogatni, de nem akartam megzavarni, ezért kinyitottam a vizemet és megkínáltam. Abból is ivott egy darabig, aztán visszatért a tócsára, ezután beöntöttem neki a maradék vizet.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Bementünk a háziállat simogatóba, ahol a nemrég nyírt birkák jó fejek voltak, közben a közepén egy pulyka próbált dominánssá válni, de csak kinevették az emberek.

• 
• 
• 
• 
• 

Nem láttuk a tasmán ördögöt, mert épp aludt.
Láttunk még dingót, amiről megtudtuk, hogy nem tud ugatni. Pingvineket, amiből kettő ért a térdemig kb. Sós vízi, lustán napozó krokodilt. Mindenféle papagájt és mamagájt is. Baglyot vagy 20 félét. Sast és sasnak látszó egyéb tollas ragadozót. Legalább tíz féle kígyót, amiből hét benne van a legerősebb mérgűek top 20-as listájában, és mind őshonos Ausztráliában, szerencsére ezekből csak öt él Sydney területén! Láttunk Echidna-t, ez egy tojásrakó, tüskés hátú emlős. Nagyon jó fejek és félénkek, kicsit olyanok, mintha mutáns sünök lennének.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Végül a hüllőházban láttuk a három olyan pókot is, akik bárhol előfordulnak jelenlegi környezetünkben. A soványka fekete egy Redback, fekete özvegyek családjába tartozik és szeret a lakásban élni. Ha havonta nagytakarítasz, akkor nem kell együtt élned vele. A második a Funnel web spider, a kertet szereti. A lánya cukibb, mert az hálót sző és a föld alatt lakik, tehát megláthatod, ha figyelsz. A fiú csak akkor huncut, ha elmegy csajozni, mert akkor sem lyuk, sem háló nem figyelmeztet. Mindkét pók halálos csípésű is lehet! Szerencsére egyre kevesebb az ilyen eset. A harmadik pókot, a Huntsman egyik példányát tegnap összeszedtem a lakásban(!), na ez az a pók, ami a barátunk, mert eszi a csótányt és az embert nem. Nem csíp meg és nem halsz bele. 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

    Hazafelé kitaláltuk, hogy lemehetnénk a beach-re. Este f5-re értünk le és Istvánnal body board-oztunk egy jót. Direkt kimentünk az óceán felőli oldalra mert voltak majd 2 méteres hullámok. Volt kint pár szörfös is. Itt nem készítettünk képeket, ellenben nagyon jó volt.

Anikó és Peti

 

    Hétfőn megvettük a szuper autót, kedden elköltöztünk vele, szerdán még szoktuk a közlekedést, csütörtökön ide-oda mászkáltunk a "kell még, elintézzük még"-ért, pénteken folytattuk a "kell még"-et, de szombaton kiránduljunk végre!

    Jó, de mit csináljunk?
Én szerettem volna a sivatagba menni, de az nem egynapos program.
A másik ötletem, hogy nézzük meg a Seal Rocks-i világító tornyot, mert ha szerencsénk van, akkor láthatunk bálnákat is a vízben. Azonban ez is messze van, de ha már ezt az útirányt néztem ki, mi lenne, ha útba ejtenénk a Norah Head-i világító tornyot, ami sokkal közelebb van, és kb ugyanúgy néz ki. Ez lett az alap és mellé tettünk még ezt-azt. 

     Felkeltünk reggel és már hajnali 10 óra magasságában útra is keltünk. Az autópályán kezdtünk, ami, kb 95 km és 80 perc. Itt az Aussie-k földjén a élet rohadt lassú és minden nagyon messze van. De tényleg! Szóval megyünk az autópályán, ahol nincsen autós pihenő, benzinkút, és a biztonsági elemek is minimálisra vannak véve. Ellenben vannak szakaszok, ahol lehet biciklivel menni, legalábbis olyan táblákat láttunk, hogy ennél a kijáratnál kötelező letérni biciklivel! Olasz autópályán a kerítésen belül már láttam bicikli utat, de itt nem volt ilyen opció.

     A Norah Head-i világító torony, jelenleg is üzemel, de emellett a turizmus és a kiváló fekvésének és kilátásnak köszönhetően, elég sok esküvő helyszíne. 1851-ben kezdődött az első torony építése, Sydney és Newcastle közötti hajóforgalom segítésére, mert a csipkézett partszakaszon nagyon sok hajó veszett oda. Jelenlegi alakját a 1903-ban kapta meg. Szép hely, de nagyon szeles volt. A parton csak nagyobb kristálycukor méretű homok volt, mert a szél a többit már elhordta. A víz hideg, de kellemes volt a lábnak.

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

     Caves Beach volt aznap a második célpontunk. Itt abráziós (tenger hullámzása által kimosódott) barlangok vannak. Felette kisebb parkosított résszel, ahol a fűben picnic-ezett egy pár, arébb egy család is. Mikor odaértünk épp a sirályok kezdték megszállni őket, nézvén, hogy mi is a menü. Ahogy mentünk le a partra, szép virágok nyíltak az ösvény mentén. Volt egy érdekes tábla is, hogy ha kutyával mész a partra, akkor neki 1100 dolláros belépőt adnak! 
A parti homok nagyon forró, puha és selymes volt, Norah Head-del ellentétben. Megnéztük a barlangokat, több volt mint számítottunk rá, ráadásul a nagyobbak átjárhatóak is voltak. Persze nem bírtam ki, hogy ne adjam az óceánnak a habtestem egy kis időre. A víz hideg volt, de a méteres hullámokkal való játék ezt hamar feledtette. Mikor elmentem zuhanyozni, épp egy esküvőbe botlottunk a parti fák árnyékában. Hangulatos és érdekes volt a sok fürdőző közt egy puccba vágott násznép!

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

     Morisset volt az (azt hittük) utolsó állomásunk. Itt a főúttól 3-4 km-re van egy park egy nyugdíjas otthonban, ahol nagyon sok wallaby (a kisebbik fajta kenguru, amit otthon is lehetett az állatkertben "simogatni") van. Két nagyobb füves parkot látogattunk meg, szerintem a kettőben összesen több mint 100 példány volt. Na ezeket szadiztuk kicsit. Maguktól odajönnek, és élvezik ha simogatod, hagyják magukat vakargatni. Nagyon vicces, ahogy közlekednek és az is, ahogyan vakaródznak. Volt elég sok erszénylakó is. Sőt, olyat is láttunk, aki már be sem fért az erszénybe és a feje meg a négy lába kilógott. A kis kengurunak nagyon puha a lábán a bőr. A kenguru szőre eléggé ritkás 3-4 cm hosszú, puha de kicsit sprődes. 

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Hazafelé menet megbeszéltük Anikóval, hogy kb. 7 körül otthon leszünk és barbizunk (ez az otthoni grillen sütögetésnek a beceneve) egyet, de sajnos az előző bejegyzés végén említett autós kalandunk közbeszólt és így csak este 11 után értünk haza. 

Anikó & Peti

 

     Ma két hete, hogy lábunkat a kontinensre tettük. Igazából mára értünk el oda, hogy azt mondhassuk, hogy megérkeztünk és majdnem letelepedtünk. 

     Megérkeztünk Istvánékhoz, Anikó bátyjához, azzal a tervvel, hogy közösen bérlünk lakást és együtt tengetjük itteni életünket. Ennek értelmét több indok is alátámasztotta. Olyanok mint bérleti díj csökkentése és olyan is, hogy legyen értékelésünk, és később könnyebben kapjunk esetleg albit.
Ausztráliában érdekesen adnak ki albérletet. Ezt kb úgy kell elképzelni, hogy szeretnél albérletet váltani, mert a munkád, a fekvése, vagy valami miatt nem tetszik. Akkor elkezdesz keresni a neten a megfelelő ingatlanos oldalakon, mert csak ügynökségen keresztül megy. Ha megtaláltad, akkor megnézed, hogy mikor lehet megtekinteni. Itt a lakásokat szerdán és szombaton lehet nézni és minden lakásnál ott van hogy mikor van nyitva. Azaz mondjuk ez a lakás szerda 12:00-12:15 között az 15:30-15:45 között. Minden lakás 15 percet van nyitva, ennyi időd van megnézni mindenkivel együtt és ha tetszik akkor jelezni, hogy érdekel a kecó. Ha te vagy a szerencsés vagy ha nem akkor is pár napon belül értesítenek. Ha nem érsz ide, akkor így jártál, ha nem adják ki akkor a következő alkalommal újra próbálkozhatsz. Egy lakásnak érdekesek a paraméterei, mert itt nincs méretezve, hogy ennyi vagy annyi négyzetméter. Helyette ? háló, ? fürdő, ? garázs és van-e mosókonyha a szempont. Hozzátenném, hogy ha a konyhában van egy szekrény(!), ahová beteszed a mosógépet az is mosókonyhának minősül, sőt ha egy másodfürdőben van a mosógépnek kiállás, akkor az már fürdő plusz mosókonyhának is minősül és kétszer fel is lesz sorolva mint fürdő és mint mosókonyha is. Megint csak furcsák ezek az Ausztrálok!
Szóval megérkeztünk, Istvánék is tervezték már, hogy beljebb költöznének a belvároshoz, nézegettek is albérletet, de még nem volt meg. Két nappal az érkezésüket követően, egyszerre két ajánlatot is elfogadtak, indulhatott a költözés megszervezése. Bepakolás, egy egész lakásé, költözködés, hurcibálás, dobozolás.
Keddre volt tervezve a költözés, mi hétfőn találtunk egy "kezdésnek jó lesz" típusú autót, ezt meg is vettük. Lassan nevet kellene adni az autónak, mert kiderült, hogy lelke van. Az autót jól megpakoltuk, béreltünk teherautót és kedden átköltöztünk.

     Itt a városrészeket suburb-nek hívják ez kb olyan, mint otthon a Terézváros, Erzsébetváros, Havanna. Itt nem nagyon kerületeznek, meg nincs is ilyen felosztás. Mi Dee Why-ból kb a part mellől költöztünk Wollstonecraft-ba. Helyi viszonylakban jó helynek számít, közel a belváros és a Harbour-öbölre néz ahol az operaház is van. A lakás egy apartmanházban van mindenféle medence, kikötő és ez ezzel járó dolog van hozzá. Két oldalról védett erdő veszi körbe, a kert a maga módján parkosított. 2 háló, 2 fürdő, 2 garázs és a mosókonyha a hivatalos megnevezése. Van egy nagy terasz és nagy nappali, meg egy normál konyha és szép kilátás. Vasárnap délután eltűntek az utolsó dobozok is és tegnap este felkerültek a képek a falra, tehát beköltöztünk!

 

• 
• 

    Mindeközben....
intéztük a papírjainkat. Megcsináltattuk a helyi tb kártyát, kértünk adószámot, megpróbáltuk átíratni az autót és honosítani a jogsit.
Nem is tudom mi lenne a helyes megfogalmazása az egész rendszer összefoglalásának, de ha leírom talán jobban érthető lesz.
Ahhoz, hogy bármilyen hivatalban intézz bármit lakcím kell! Itt nincs lakcímkártya, de igazold magad, hogy ott laksz! Hogyan? Bementünk a bankba megcsináltuk a számlánkat és bemondtuk(!), hogy itt lakunk. Nekünk a régi cím volt, de az új kellett, ami még nem volt meg ekkor. Mikor meglett, elhatároztuk, hogy itt az ideje a jogsi kiváltásának, mert az itt a személyi is, és hát az autót is a nevünkre kellene íratni, ha már örökbe fogadtuk.
Elmentünk a polgár jenő hivatalba és indult a magyartól eltérő muppet show 4 órás verziója! 
Otthon nyomtattunk egy, a bank oldaláról letöltött igazolást, hogy van már új lakcímünk. Elvittük a nemzetközi jogsit (Ez megér egy képet) és az apostile-t (nemzetközileg elfogadott fordítás) a magyar jogsiról "just in case" alapon. Persze Petike otthon felejtette a sima jogsiját... 
Belépsz a hivatalba és a hovakarokismenni gombnyomás előtt odalépnek segíteni, de nem a pöffeszkedő szuperbiztonságiőr, hanem egy ott dolgozó és ahogy elmondod mit szeretnél, ha gyorsan megoldható akkor megcsinálja, vagy segít, hogy mit csinálj, ha nem lehet ilyen egyszerűen megoldani, akkor ad sorszámot. Tök jól pörögnek, meg kell hagyni. Na most, mi mondtuk a gombon állónak, hogy jogsit honosítani, autót átíratni és etoll-t (autópálya fizető kütyü) akarunk csináltatni. Megnézte a papírokat és adott számot az átíratásra, és a jogsival elkezdett foglalkozni. Behívtak az átíratásra mendegéltek volna ott a dolgok, ha elfogadnák a kinyomtatott banki lakcímigazolást. De nekik eredeti kell a bankból. Szuper! Közben a gombonálló is pörgött rendesen és kiderítette, hogy az apostile (amit nemzetközi egyezmény rögzít, hogy Ausztrália is elfogadja feltétel nélkül, úgy mint az eu összes országa) az hülyeség, a nemzetközi jogsin mosolygott egyet és adott egy űrlapot, hogy töltsük ki és ők lefordítják. Jó, hazajöttünk a jogsimért, elmentünk a bankba Anikónak lakcím igazolásért és vissza. Újabb ügyintéző, újabb jogállás. Megnézte a lakcím igazolást a csaj és hamar meg is csinálta az autó átírást, az etoll-t és Anikó jogsiját is! Az enyémet nem sikerült, mert nekem is kellett volna igazolást kérni. Tehát megint elmentünk a bankba és kértünk nekem is egy igazolást arról a lakcímről amit csak úgy bemondtunk a bankban, mert ez ettől hivatalos lesz! Vissza a polgár jenő hivatalba újabb ügyintézőhöz. Ez a csajszi egy kicsit komolyabban vette a dolgát, megnézte a jogsimat is, megnézte a könyvük szerint, hogy eredeti-e és egyben valószínűleg benézte a jogsimba a motorkerékpár jelzőt és lehet, hogy megkapom a sok futkározásért a motorra is a jogsit, mert elmondása szerint bejelölte. Remélem így lesz, a jogsi még egy hét és megérkezik, akkor kiderül! Minket teljesen meglepett ez az eljárási rendszer. Jó is meg nem is, az hogy mindenki máshogy értelmezi a jogot a pult mögött. 

     A fehér autóknak lelke van...
Vettünk egy Holden Viva márkájú automata váltós autót, Európában Chevrolet Lacettinek gúnyolják! Fehér, igazából itt nagyon sok a fehér autó, gondolom a meleg miatt, de az autó színe az, ami nem igazán releváns. Úgy gondoltuk, olcsó, lehet benne aludni és az igényeinket  pont kielégíti egyelőre. A kereskedőt megkértünk hogy vezessen egy próbakört hogy leteszteljük, mert mi még nem vettünk a rossz oldalon és nem ilyen körülmények közt szeretnénk kipróbálni. Hát az autó alapjárata kihagyott egy kicsit. De ezt megcsinálták és még alkudtunk is!  Mondták a kereskedésben, hogy 94-est ne tankoljunk mert az nem jó, és azt is, hogy 3 hónap vagy 5000 Km garancia van rá.
Kigurultunk a kereskedésből és magunkhoz híven elindult a kalandtúra. A klíma nem megy ezt elfelejtettük kipróbálni és szerettünk volna egy független szerelőt, akit nem az eladás érdekel elsősorban, hanem egy esetleges új ügyfél is. Az elsődleges indok, hogy több lámpa is kigyulladt a műszerfalon, de csak időszakosan, meg aztán egy olajcsere, klímatöltés, általános átnézés nem ártana... Találtunk egyet a mostani lakhelyhez közel bejelentkeztünk, de csak szerdára (holnapra) kaptunk időpontot. 
Hétvégére szép idő ígérkezett, gondoltuk meghódítjuk Ausztráliát és csinálunk egy 300 Km-es túrát. Végül is sikerült. Elmentünk Norah Head-re, Caves Beach-re és wallaby-t (kenguru kisebb változata) simogatni. Hazafelé az autópályán elkezdett rángatni az autó ezért kimentünk az első kijáraton s ahogy leértünk a kihajtón, a kereszteződés kellős közepén megállt. Szerencsére nem jött senki, csak mögöttünk egy autó, kiugrottunk, hogy áttolom, de egy picit emelkedett, ezért ketten sem bizonyultunk elégnek. A mögöttünk jövő autóban ülő papa is beszállt a tolásba, nagyon jó fej volt! Áttoltuk az út szélére egy parkoló jellegű helyre. Itt már egy autópark volt, nem sok bizalmat sugallva. Volt egy félig belezett, kettő olyan ami csak kaszni volt és egy teljesen kiégett. A papa, aki igazából egy lecsúszott aranyásóra emlékeztetett, legalább is kinézete alapján, hosszú kb. vállig érő sárgás ősz hajjal rendelkezett, a feje tetején a halántékáig teljesen kopaszon. Ahogy beszélt látszott, hogy egy foga van, az is felül és úgy tűnt mintha beszéd közben le-lecsúszkált volna. Vicces volt, de nagyon közvetlen és barátságos. Odagurult mellénk, megvárta míg beindítjuk, megbeszéltük, nem túl jó a hangja és elhajtott. Nem volt mit tenni Sydney-től 70 Km-re vissza a pályára. Mentünk 80-nal, hogy hazaérjünk és majd elvisszük szerelőhöz, mikor valami nagyon elkezdett klaffogni az alján. Oké álljunk meg a leállósávban, mikor is az autó úgy leállt, hogy onnantól már az önindító sem működött. Sydney elővárosában, 6 Km-re a pálya végétől trailerrel jutottunk be a kereskedésig Dee Why-ba. Kb este 7-kor robbantunk le és fél 12-re értünk haza. Érdekesség Sydney méreteiről, hogy a lerobbanás helyétől az autókereskedésig 40 perc volt az út autóval és mi ettől még 30 percnyi autókázásra lakunk most, úgy, hogy nem kellett átmenni a városon. Ez csak az egyik oldal! Vasárnap is nyitva a kereskedés, reggel odamentünk és kaptunk egy csereautót, amit úgy tudnék jellemezni, hogy ha a Viva egy csotrogány, ez egy rozsdaboglya, de legalább megy. Két napja szerelik az autót, remélem hamarosan visszakapjuk és a kalandoknak vége lesz ezzel!

Üdvözlünk mindenkit!

Anikó és Peti

 

 

 

 

 

 

     A tömegközlekedés Sydneyben egy érdekes és látszólag működő dolog. Úton, vasúton és vízen lehet közlekedni. OPAL kártyás a helyi bérletrendszer, ez azt jelenti, hogy van egy kártyád, amin van valamennyi pénz, ettől függetlenül vehetsz jegyet készpénzért ha felszállsz és épp nincs nálad a "bérleted". Ha az úton opciót választod, azaz busszal mész, természetesen az első ajtónál felszállsz, ott egy panelhez érinted a kártyád és az megmutatja, hogy mennyi pénz van rajta. Tegyük fel, több busszal is kell menned. Jelzel, (minden oszlopon van lesszállás jelző) amikor leszállsz megint odaérinted és kiírja, hogy mennyit vont le, és mennyi maradt. Megvárod a csatlakozást és mikor odaérinted a kártyád akkor már azt írja, hogy tranzit és nem ugyanannyit von le, hanem távolságtól függően kombinálja az árat. A legrövidebb út 2,1 AUD a leghosszabb pedig 4,5 AUD jelen pillanatban, ráadásul minden x-dik út ingyenes. Természetesen van felnőtt és gyerek kártya is. Ezek az Ausztrálok megint bebizonyították, hogy furcsák, mert a BKV-val szemben, itt vasárnap egyszer egész napra 2,5 AUD a közlekedés, oda mész és annyi átszállással, ahová akarsz. 

     Ezen felbuzdulva kitaláltuk, hogy nézzük meg Sydney látványosságait. Fel is kerekedtünk annak rendje és módja szerint. Érdekes a belváros egy olyan nagy katyvasz, éles határvonalakkal. A Harbour hídon keresztül vitt be a busz, ennek van egy olyan izgalmas adrenalint termelő, devárommárhogyleszáljunkabuszról hangulata főleg, amikor a hídra kanyarodva látsz nagyon sok igazi toronyházat. Ahogy a hídra érsz egyből felbukkan az operaház, mögötte rögtön felfoghatatlan méretű zöld liget, és mire feleszmélsz és értelmezed a látottakat, az öböl kék vize szinte már be sem fér a feldolgozandó adatállományba. Persze kettő pislantás és a másik oldalt már le is döcögött a busz a hídról, azután meg eltűntök a házak lábai alatt. Lenti képen látható!

 

     Ez a program kb egy naposnak mondható. A botanikus kertet érdemes megnézni. Idén 200 éves, ami már csak azért is említésre méltó, mert Sydneyben az első hajók 1788-ban kötöttek ki a "7"es ponttól balra a "fésűs" részben. Itt található ma is a központi kikötő, ide fut be az összes helyi "BKV" hajó. Szóval 1788-ban kikötött az első fegyencjárat és már 1816-ban! botanikus kertet csináltak itt! Megjegyezném még azt is, hogy 1850 után hatoltak be a Blue mountains mögé - ami "csak" 150 km-re található - a hódítók. 

     Botanikus kert nyitva van, ingyenes, és nem látsz szigorú parkőröket, csak nyugodt embereket a fűben heverészni és rengeteg Kínait akiket lerakott a busz és egyben hömpölyögnek mindenfele. Szerencsére akkora a tér, hogy könnyen elkerülhetőek. Persze a botanikus kert jobb felső sarkánál elmaradhatatlan az operaházas, Harbour hidas szelfi. Ez tényleg elengedhetetlen!

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

     Ezek után jöhet az operaház. Nagy, vagyis sokkal nagyobb mint azt mások képei alapján gondolnád. Érdekesség, hogy a teteje le van csempézve, igen, csempével van lecsempézve! Az operaház öböl felőli végén van egy lépcső, amire az van kiírva, hogy fóka pihenő. Ott is volt, és nagyon erős állatkert szaga volt. 

 

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

     Ha valaki járt már igazi toronyházas városban, az ugyanazt látja itt is. Aki nem, mint ahogyan én sem,annak úgy érdemes elképzelni, hogy kvázi sötét van, a jelzőlámpa fényei töri meg a látványt a házak, járda, úttest kombóban. Elsőre szürreális és nyomasztó is egyben.

A város szélén, még láttunk néhány, a régmúltra emlékeztető pár szintes házat, melyet az egykori pálmasor silány maradványa próbálta hajdani fényére emlékeztetni. Hyde park is egy hatalmas zöld park a város közepén, nekem úgy tűnt, hogy ez az a tipikus hely, ahová ebédidőben kimenekülnek a környékbeli irodisták. 

 

• 
• 
• 
• 
• 

Visszafelé hajóval jöttünk, itt az OPAL kártyával csak be kell csekkolni egy kapunál, kifele nem kell használni. Elhajóztunk Manly-be és onnan tértünk haza busszal. 

• 
• 

Így telt az első vasárnapunk Sydneyben!

Hajnali 2:15-ös kelés, kicsit korainak tűnt. Reggeli rutin után, lassúnak tűnt a nap beindulása. Az utolsó utat a reptérig mélázással, az eddigi dolgok összegzésével töltöttem, miközben az álmos fáradtságot próbáltam letörölni a képemről. Kiszálltunk az autóból (külön köszönet a fuvarért Karesznak) ott álltunk és néztünk magunk elé, hogy az A vagy a B terminálra kell-e menni. Persze "felkészültek" voltunk, mert mindig azok vagyunk, ezért egyből a rossz a terminálba mentünk. Anikó elment megnézni mi a helyzet, hol kellene lennünk. Mikor visszafelé jött egy nagy meglepetés történt, mert nagyon sok baráttal tért vissza. Rendkívül jó érzés volt látni és tudni, hogy sok embernek olyan fontos volt látni még egyszer minket indulás előtt. Tehát a repülőtéren a következő búcsúztató bizottság fogadott minket a lenti képen balról jobbra haladva: Gabi, Laci, Balázs, Nóri, Réka, Attila, Joe (felül), én, Anikó.

     Az indulás előtti utolsó két hétben kicsit felpörögtek a
dolgok és kicsit mi is kifáradtunk. Ahogy felszállt a repülő el is nyomott minket az álom. Az utazás eseménytelenül zajlott, annyit mondanék róla csak, hogy az AIRBUS 380-800 az egy nagyon nagy gép.

• 
• 
• 

    Sydney-be kedden este 18:30-ra (helyi idő szerint) érkeztünk, Pistáék felvettek minket, egy jellegzetesen "ausztrál" rakott krumplival fogadtak, ami nagyon jól esett a repülős menza után. 

     Az első nap elkezdtük felfedezni a környéket, ami a szükséges dolgok intézésével zajlott. Nap közben kiderült, hogy az új lakásba beköltözhetünk hétfőtől, így ez is megdobogtatta a szívünket. Este egy szerdai tájfutással zártuk a napot az olimpiai parkban. 

• 
• 
• 

     Következő napokon megkerestük az óceánt az utca végén (Long Reef Beach Dee Why). Jó ilyen közelben tudni a vizet! Estére kipróbáltuk a kenguru steaket grillen. A kengururól annyit, hogy szerintem finom. Van egy jellegzetes íze, amit nem igazán tudok mihez hasonlítani, leginkább a marhára hasonlít, de azért más.

     Ma szombat van, tájfutó versenyen kezdtünk Narrabeen Head környékén. Mindenki tudja, hogy Ausztráliában minden ami mozog, az mérges és ami nem mozog, az mérgező. Ma a verseny egy szép parkos, tengerpartos környezetben zajlott. Emlékeztek Magyarországon van egy világoszöld gyík faj, ami otthon nagynak számít, kb 30 cm-re nő meg. Ma két ilyennel találkoztam a pályán és mivel nem erre koncentráltam, teljesen megijedtem tőlük, hogy itt esznek meg élve. Aztán persze jót nevettem magamon, hogy milyen béna vagyok. :) Ezután sétáltunk egyet a verseny helyszínén, mert nagyon szép volt a környezet. Ezalatt láttunk még gyíkot, nyuszit és kéknyelvű gyíkot is, ami kb. 40 centi hosszú és elég vaskos. Később autót néztünk és találkoztunk Pistával és Nikivel, ezután geocachingoltunk Warriewood Beach-en délután.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

   Az elmúlt napok mottójával zárnám a soraimat: Furcsák ezek az Ausztrálok!

Kisember

Ez az első bejegyzés, amit automatikusan hoztunk létre. Vázlatban van, így csak a blogod tagjai láthatják. Próbáld meg átszerkeszteni, ha sikerült akár törölheted is és kezdődhet a blogolás.

Kérdéseket és észrevételeidet a support@blog.hu címre tudod elküldeni. Jó blogolást!

A blog.hu csapata