Kicsit sűrűre sikeredett az év vége. Éppen hazaértünk a nagy kincskeresésből, másnap délben már is a másik irányt vettük célba.
Itt most elsősorban tájfutás következik. Akit esetleg nem érdekel, az is talál a sorok között összefoglalást a környékről. 
Newcastle-ben voltunk december 27 és 31 között egy tájfutó versenyen! Érdekes és furcsa is volt egyszerre. 

      Kicsit összegezem a verseny szabályait, mert ez még mindig Ausztrália és itt még mindig furcsa emberek élnek.
Olyan kategóriába nevezel amilyenbe szeretnél. Én 35-ös kategória vagyok kicsit sokalltam a pályaadatokat, átlag 6 km, de legyen, megnézzük a mezőnyt, beneveztem Hard2-be. Anikó 21-es ezért ő az elit kategóriába nevezett a női topba, ami szintén a Hard2 volt. Tehát így össze is mérhettük mérhetetlen testi és szellemi erőnket. 
Pálya a Magyarországon megszokottak szerint volt kitűzve, normál szimbóllal, a pontok meg jelekkel voltak a szimbólon, nem szövegesen, mint egy átlagos helyi szerdai edzőversenyen. A térkép 10.000-es, jól olvasható.
Rajtoláshoz nem kaptál időt, hanem érkezési sorrendben történt. Ki volt rakva a földre minden kategória táblája, odaálltál és percenként volt belépés. A belépés előtt törlés/check, első lépés: név ellenőrzés, újra check. Második lépés: szimból felvétel, harmadik lépés: térképhez állás. Negyedik lépés: rajt, start dugás, térképet nézheted. Egy-egy lépés, egy-egy perc.
Versenyen az első naptól eltekintve minden reggel 7:30-9:15 lehetett elindulni a rajtból és 11:00-kor volt pályazárás, 10:15-kor napi eh (eredmény hirdetés). Eh-ról annyit, hogy minden nap kihirdették a napi győztest, aki egy napot nyert, nem kaphatott a többi napon nyereményt, ekkor az aznapi 2. helyezett kapta a díjat. Az utolsó nap például a harmadik helyezett kapta meg az ajándékot, mert az első kettő a korábbi napok valamelyikén már nyert. A nyeremény osztása is érdekes volt, mert egy asztalra ki volt rakva sok csoki, sör, bor, üdítő, méz, stb és aki nyert odament és választott valamit. A végén megmaradt még sok dolog az asztalon, azokat meg tombolával sorsolták ki. Tombola: egy dobozba belevágva az összes nevező neve és onnan húznak minden nap, amíg el nem fogyott a tombola. Ha éppen kihúztak és nem voltál ott, akkor í.j.!
Majdnem kifelejtettem egy számomra igen érdekes dolgot. Bármennyire is furcsák ezek az ausztrálok, egy nagyon jó dolgot azért csinálnak a versenyen. A részeredmények táblát. Gondolom ezzel nem találom fel a spanyol viaszt és valószínűleg Európában már kifutott dolog, de nekem akkor is tetszik. Amikor kiolvasol, kijön az eredményed, és még egy kis cetli is, a neveddel és a futott időddel. Ezt egy fadarabra gumizva megkapod. Mivel kíváncsi vagy a részeredményedre ezért úgy is egyből az eh táblához mész. Ha meg már ott vagy akkor be is tudod akasztani a sorban megfelelő oszlopba és helyre is. Ez szerintem sokkal jobb mint a plazma tv. Olcsóbb gyorsabb és pontosabb is! Nézzétek a képeket!

     Első nap 27.-én délután volt egy sprint verseny, kb 17 órai kezdettel, Newcastle-ben a helyi egyetemen. Anikó után indultam egy  perccel, be is hoztam szegényt. Itt még nem igazán ment neki a tájékozódás. A pálya élvezhető volt, de nem a tájékozódás, hanem inkább a sebesség dominált. A pálya végén volt szívatós karácsonyfa alakú útvesztő. Na, ott Anikó cibált át engem. Anikó 7. én 14. lettem aznap.
Utána lementünk a partra, mert nagyon meleg volt, de nem mentünk a vízbe, mert eléggé fújt a szél. Végigsétáltunk egy hullámtörő sétányon és megcsodáltuk Newcastle partját. Minden este vadkempingeztünk, ha már olyan autónk van, amiben aludni tudunk... Megnéztük a másnapi helyszínt térképen és a közelben egy erdőben kerestünk éjszakai szállást, nyugalmat.

      Ausztráliát elég jól lefedi egy ingyenes kempinghálózat, amit neten el lehet érni és használni szoktunk, de sajnos ide a környékre nem adott elérhető lehetőséget. Nem volt túlságosan könnyű dolgunk minden nap rendes helyet találni éjszakára, ami közel is van a másnapi rajthoz, és nyugodtan is lehet pihenni. Eléggé be van építve minden, nagyon kevés úttalan, használaton kívüli erdei út van erre felé, ezért már nap közben meg kellett keresni a szállást. Éjjelente nagyon meleg volt és természetesen mindenhol kegyetlen mennyiségű szúnyog van. Amint egy picit lemegy a nap egyből támadásba lendülnek. Minden ablakot lehúztunk éjszakára és az összes ablakot le szúnyog hálóztuk, de sajnos így is volt, hogy hajnali háromkor még mindig izzadtam fekve, kitakarózva, persze egy-egy szúnyog is bent maradt, ami szintén keserítette az alvást.

     Második nap reggel 6:30-kor egészen jól keltünk. Összepakoltuk az autót és kifele menet az erdőből konstatáltuk, amit befelé még csak lámpafénynél láttunk, hogy rengeteg szemét van. De nagyon sok, kiégett autók és igazi, autóméretű szemétkupacok.
Mintegy, öt perc autózásra ott is voltunk Kurri-Kurri-ban, a verseny központban (vk). Ez egy bányászfalu volt valaha. A terület ahol a vk volt egy felhagyott szénbánya központjára emlékeztetett, sok bányászatban használt gőzgép, csille volt a területen. A falu vagy városka maga külvárosi, kertes hangulatot árasztott.
A pályát a szemét és a kiégett autók végigkísérték, oly módon, hogy a térképen a fekete X autót, a fekete O szeméthalmot és a barna X 50 cm-nél nagyobb termeszvárat jelent. Jól tájékozódható volt a térkép, a pálya kellemes, a szemetes részeket leszámítva. Futás közben majdnem elütött egy kisebb kb derékig érő kenguru. Nem gondoltam volna, hogy 2-3 métert is tudnak ugrani egyszerre. Anikó egy nyakig érő barna kenguruval "futott" össze. Én találtam egy fél agancsot a 11-es pont környékén, azzal futottam be, mondván, hogy legalább ennyi jutalmam legyen, mert a dobogót igen messzinek láttam. Ezen a napon Anikó 8. lett, én 17-nek értem be. 
Futás után a helyi látványosságoknak adóztunk. Ausztráliában vagy egy BIG szokás. Van itt minden BIG amit csak el lehet képzelni. Az előző bejegyzésben a Big Merino-val fényképezkedtünk. Kurri Kurri meg büszke a Kookaburrára, tehát nekik Big Kookaburrájuk van. Anikó még közel is mert menni hozzá. Helyi turista infóban felszerelkeztünk az összes ingyenes térképpel és egyből találtunk egy megnézni való barlangot a közelben, amibe az aboriginal-ok Baiame képét festették. Baiame egy olyan isten, aki az égből érkezett, megtanította nekik a sikeres élethez szükséges tudást, aztán lelépett. A lenti képeken láthatjátok is. Nem volt messze, a "barlangnál" kb. 6 percet töltöttünk, az autóút egy óra volt - egy irányba... Igazából leírás alapján nem erre számítottunk, de a maga nemében szép volt! Visszafele egy falusi strandon, Cessnokban hűtöttük hab testünket. Olyan meleg volt aznap is, hogy a 27 fokos vizű medencében hidegnek tűnt a víz. Este egy focipálya mögött aludtunk, Cessnock város szélén. 

     Harmadik nap megint csak 6:30-as kelés, öt perc autózásra volt a verseny. Itt már tisztább volt a terep, de azért még akadt autóroncs, útjelzőtáblának a pályán. Mikor öltöztünk a parkolóban, mellettünk két tűzoltó szedte le a quadokat a kocsijukról, egy kis erdei mókázáshoz. Később a rajtban mondta az indító emberke, hogy előző nap volt egy kisebb bozóttűz nyugatra, ami nincs a térképen és erre figyeljünk. Valószínűleg a tűzoltók erdei mókázásának ehhez lehetett köze. Maga a pálya jó lehetett, én minden esetre csak testben voltam jelen. Reggel már álmosan keltem és ez kihatott az egész napra. Anikó után indultam egy perccel, az első pontra behoztam, és még a pontot is megmutatta merre találom. Onnantól kezdve a hármasig még képben voltam. Aztán a négyes felé filmszakadás és csak tizennégyesre menet eszméltem föl, hogy úgy elfáradtak a lábaim, hogy nem igazán bírom a tempót. Azért csak végig küzdöttem ragadva. Így Anikó behozott a 10. helyre míg ő 8. lett. 
Eh után lementünk Newcastle-be megnézni az erődöt. Minden nap egy órakor egy igazi ágyúval lőnek az öreg csibészek. Az egyik, aki később a tárlatvezetőnk lett, 82 éves és igen élvezi a katonás játékokat. Végül is, mindenkinek megvan a maga játéka... Szép és érdekes is volt az erőd, sajnos Newcastle-ről nem tudtunk meg túl sokat, viszont az erőd szellőzéséről, a puskapor tárolásáról, a liftről és az ágyúkról nagyon ki lettünk kupálva! A képek magukért beszélnek! Itt az erődben annyi és olyan éhes szúnyog volt, hogy a tűző napon, 40 fokban is csíptek. 
Az erőd után tiszteletünket tettük a Christ Church katedrálisban, ez is nagyon szép és hatalmas volt.
Kultúrprogram után gondoltuk, hogy egy történelmi helyen áztatjuk ki magunkat és felkerestük az a medencét a parton, amit fegyencekkel vájattak ki a sziklából még 1869-ben. Voltunk ott, de mikor megláttuk és benne az embereket is, akkor a tengervíz már hívogatóbbnak tűnt. Így csak lefényképeztük, aztán átmentünk a tengerpartra, ahol annyira hideg volt a víz, hogy csak bokáig sétálgattunk benne. Így végül is Newcastle-ben nem áztattuk meg magunkat az óceánban.
Két érdekes dolog történt még ezen a napon. Anikó mondta, hogy még nem láttunk errefelé állatkákat. Általában eddig mindenhol találkoztunk valami igazi ausztrál kisállattal. Cserébe lent a parton láttunk egy mentés. Igaz vagy 200 méterről, egyszer csak jött egy mentő, quaddal az életmentő bevitte a mentőst a sérülthöz. Aztán jött egy terepjáró mentő, meg egy rendőr is. Ők együtt mentek ben. Aztán vagy 15 percig nem történt érdekes dolog. Végül hordágyon kihozták a sérültet, átrakták a mentőbe és ment mindenki az útjára. Az ausztrálok hihetetlen kényelmes emberek. Amit lehet az géppel oldanak meg. Itt is látszott, hogy inkább jött egy terepjáró, minthogy cipeljék a hordágyat 150 métert. Ez minden területre igaz itt, az építő iparra is!
A másik jelenet ami ugyan ezen a napon történt este vacsora közben ért minket. Nem kell tv, csak nyitott szemmel kell járni. Ahol aludtunk egy park volt, kerítéssel. Bent ültünk a parkban és utána mögötte aludtunk a tó partján. A park előtt meg, hogy ne unatkozzunk 6 rendőr éppen egy férfi elleni elfogató parancsot érvényesítette. Bekerítetták a házat és kb fél óra alatt nehezen is, de sikerül megszerezni az emberüket. Ezt a műsort kb 100 méterről néztük a leves és a tészta között. A joghurtra elfogyott a műsor, de azért egy helyi apuka megmutatta a hárm gyerekét ahogy az új karácsonyi bringájukat próbálgatják a parkban. 
Este az aznapi pályán aludtunk, mert a másnapi verseny, 500 méterrel arrébb az út másik oldalán volt.
 

     Negyedik nap,6:30 kelés, rutin, indulás. Vártam a roncsokat és a szemetet a pályán, de szép tiszta volt. A 19-es pontnál volt egy azt hiszem. Kicsit elbambultam a pályát. A 4-es pont túl gyorsan jött és a 7-est nehezen találtam. 9-ig jó volt de a 10-re olyat emelkedett, hogy abban nagy magasságban mér nem volt elég oxigén és séta közben nem vettem észre, hogy nem kiszintezni kell a 11-re. Cserébe a tiszta erdőben bokor túráztam egyet. Összeszedtem egy akkor pókhálót, hogy a Szent András keresztje pók kb a tenyeremmel volt azonos méretű.. 15-ig hosszú volt de jó. 16 simán jött és a 17-re kicsit balra csúsztam amivel tisztában is voltam, de nem tudom miért még balrább kezdtem keresni. Innen a 19-ig egy rémálom volt. Aztán szerencsére már a cél jött. Ezen a napon Peti 17., Anikó 5.
Előző nap még be akartuk nyomni a Blackbutt Reserve-t de nem volt rá idő. Ezért mára maradt. Ez egy mini állatkert, ahol van minden szokásos, kenguru, wallaby, wombat, koala, emu és persze papagájok is. Azt hittük leírás alapján, hogy itt az állatok elérhető távolságban vannak, de nem igazán így volt. Összesen az egyik wallaby-val tudtunk kapcsolatot teremteni. Ott ült a kerítésnél és neki is nagyon melege volt, mint minden állatnak, minket is beleértve. Szedtem neki füvet, max egy szálat evett belőle. Aztán odadugtam neki az ujjaimat tölcsért formálva Anikó meg öntötte a vizet és vakargatta az oldalát. Ez tetszett a kis állatnak. Ment kb öt percig mire teleitta magát, ekkor otthagytuk. A kisebbik körön voltak a kenguru, emu, wallaby, a nagyobbik körön a többi. Délután egyre körbejártunk mindent, és ekkor láttuk, hogy kettőkor van koala etetés. Azt az autóban vártuk meg. Amíg az almát szegettük jött egy bush turkey aki Anikó kezéből ette az almát. Jópofa volt! A koala eteés aranyos volt, de nem volt szerencsénk vele, mert a melegben kábák voltak a plüssmacik. Álitólag etetés közben annyira felpörögnek, hogy mászkálnak, ugrálnak, akár 2-3 métert is.
Az éjszakát Minmi-ben egy erdősebb részen töltöttük, a "táborról" képeket is készítettünk.

     Ötödik nap reggel frissen keltünk, de már elgyötört lábakkal. Nekem annyi kedvem volt futni, mint betont keverni. Végül is Anikó előtt indultam 3 perccel, de az egyes pontot előbb fogta, mint én. Itt már tudtam, hogy ez nem az én pályám. Bejött a szokásos sok pontot kirakunk mindenhova elv és én egy kisebb erdei pontszámlálóba csöppentem pillanatok alatt. Szerencsére a többi pontot már jobban fogtam, de az útvonal választással, és az oda kocogva vánszorgással eltelt az idő. Kb 15 percet kaptam Anikótól. Aznap ő 6., míg én 13. lettem.
     Itt az összetettet is furcsán számolják. A napok eredményét átszámolják valahogy pontokra - nem sikerült rájönnünk, hogy mi alapján - és a 4 legtöbb pontot összeadják, amiből kijön az összetett eredmény. Anikó 4415 ponttal 5-ként, én 3952-vel 13-ként végeztem.