Sydneyre illik azt mondani, hogy egy drága város. Én azt mondanám, hogy egy NAGYON drága város. 
Miért is írom ezt... Mikor kiérkeztünk a kolbászból lévő kerítés és a végtelenül kedves előzékeny és barátságos emberek, érted van az állam ígéret földjére, reméltem, hogy sokáig nem találok munkát, megismerkedek jó fej emberekkel, kialakul az angol tudásom és vidáman süppedek az ausztrál hétköznapokba, úgy, hogy észrevétlenül Aussie-vá válok!
     Aztán egy hónappal később, reggel hatkor csörgött az óra, és arra ébredtem, hogy megint kifolyt a nyál a számból álmodozás közben és a biliből is ki kell húzni a kezem.
     Anélkül hogy kerestem volna, megtalált a munka. Két napig egy padlócsiszolónál voltam, aztán egy lakásfelújítónál kötöttem ki. (A helyi munkaviszonyokról, tapasztalatokról, az ausztrál munkatempóról, stílusról elvárásokról egy másik fejezet fog szólni). Karácsonyig elvoltam, de nagyon kevés pénzt fizetett, éppen annyit, ami fedezte a heti kiadásokat. Karácsony előtt megbeszéltük, hogy januárban emel, emelt is kb 10%-ot. Nem voltam túl happy, mert még ez sem érte el itt a tradie minimál bért, de gondoltam adok neki egy hónapot. Igazából januárban kevesebbet kerestem mint decemberben, mert kevesebbet dolgoztunk. Ezért január végén ott is hagytam, mert nem hogy nem gyarapodott a vagyonunk, de még én fizettem azért mert itt kint élek és dolgozok. Közben kaptam 900 km-rel arrébb egy lehetőséget, ahol végre bádogosként dolgozhatok, sokkal több pénzért. Gondoltam meglátjuk, ha megnézzük.
     Ezalatt tájfutás közben megismerkedtünk helyi ausztrálokkal is, és felmerült, hogy ha ács vagyok, csináljak a gyerekeknek egy kis faházat a bontott anyagaikból. Magyarországon, szerencsére szereztem tapasztalatot a bontott anyagból készülő gyerekházak terén, ezért nem jelentett nagy kihívást a dolog. A két munkahely közti egy hétben meg is csináltuk Anikóval. Ő volt a tolmács és az ülve szögkihúzó, csavarozó szakreferens manager, én meg a kivitelező! Szerintem nagyon jól tudunk együtt dolgozni, mondhatnám összeszokott csapat vagyunk. Nem hiába a barlangász és tájfutó éveknek beérett a gyümölcse. 
     Tracy-ék örültek, hogy elkezdtük és többször is mondta, hogy nem érti, hogyan tudunk 40 fokban is dolgozni. Meg kellett valljam, nem volt könnyű, de próbáltuk úgy csinálni a munkát, hogy kora délután már ne dolgozzunk. 

Szombaton kiástuk és bebetonoztuk a négy lábat. 

Hétfőn levágtam a száraz ágakat alpin technikával, kialakítottuk a járószintet és merevítettük a lábakat.

Szerdán felkerült a padlózat, a hátsó létra és előre a csúszda. Itt kezdődött a baj, mert az ausztrálok kicsit konzervatív gondolkodásúak. És az is kiderült, hogy túl gyorsak vagyunk. :)
     Tracy mesélte, hogy a 10 nm gyepüket egy finn srác másfél hónapig telepítette, mert úgy ért rá jönni. A 2 nm térkövüket egy másik srác egy hónapig rakta... Ehhez képest mi túl gyorsak vagyunk és nem tudnak gondolkodni, álmodozni arról, hogy is fog kinézni. Ez tény, de sajnos itt értünk el arra a pontra, hogy az általam megálmodott és előre megbeszél kinézettől apu elkezdett szédülni. Szerda este visszamentünk és átbeszéltük, ki mit szeretne és miben lát fantáziát. A legkisebb fiú nagyon szeretett volna egy mászó falat az egyik sarokra, de a szülök leintették egyfolytában. Gondoltunk egyet Anikóval és a frissen kukázott tömör fából készült dohányzó asztalt beáldoztuk.

Csütörtökön feltettük a korlátot, elkészült a tető, mászófal, csúszda a végles helyére került, mellé még egy létra. Megbeszéltük hova kerüljön a zip-line, mert az is lesz! 
Délre végeztünk a házikóval, amit azóta is nagyon szeretnek a gyerekek és a szülők egyaránt!

Szombaton, egy héttel később felszereltük a zip-line-t is, nagyon élveztük Anikóval a tesztelést, amiben már a gyerekek is részt vettek! :)

Anikó és Peti