Április elsején elmentünk kanyonozni, Elicia, Anikó, Niki, Kami, István és jómagam. Ez a kanyon a Glow Worm Tunnelhez elég közel van. Azt beszéltük meg Kamiékkal, hogy Katoombában taliztunk egy reggelizőben kilenc körül. 
A kanyonhoz menet egy pici keverés után rá is találtunk a helyes útra. Később egy parkolóban, az autókat hátra hagyva, gyalogosan folytattuk utunkat. Maga az eukaliptusz erdő, még mindig magával ragad. Nem igazán tudok betelni az eukaliptusz illattal! Eleinte egy széles úton haladtunk, ami egyre jobban elkeskenyedett, aztán ösvénnyé szelídült, végül helyeként keresni kellett a tovább vezető utat, de általában ösvényen haladtunk.
     Kálmán, vagy Kami (ahogy mindenki nevezi), volt a túravezetőnk. Ő már többször járt itt, jól ismeri a terepet. Mielőtt elértük volna a beszállást megálltunk kicsit és gyönyörködtünk a csodálatos kilátásban. Valószínűleg ezért a világörökség részét képező látványért hívják stone gardennek (kő kertnek) a területet.

     Kami szerint alapvetően nem szokott sok víz lenni a kanyonban, de most már két hete minden nap esett valamennyi eső, ezért nem tudta ő sem, hogy mire számíthatunk. Végül is a keskeny szurdokba egy kicsi patakocska folyt bele. Nem volt túl veszélyes vízmennyiség, ennek ellenére túravezetőnk még nem látott ennyi vezet befolyni ide. 
      Fél három fele nekivágtunk meghódítani az ismeretlent. Én mentem elöl, aztán össze vissza mindenki és Kami zárt. Először egy hatos ereszkedés lehetett szűk falat közt, kicsi, sekély tóba érkezéssel. Mondanom se kell, a "Tiges snake canyon" név hallatán már otthon beindult a fantáziám, nem hogy még elöl is menjek. Szóval óvatosan törtem előre a vad és iszonytató, végtelenül félelmetes ismeretlenbe! :) Kicsi ereszkedés, kicsi víz, kicsi séta. Ez ment az első felében.

     Kicsit lassúak is voltunk, mert Niki és István még nem kanyonoztak ezelőtt és Elicia sem sokat. Aztán persze hamar belerázódtunk és jött a 20-as ereszkedés. Mesés volt, nagyon kellemes ereszkedés egy vízesés mellett. Az út során voltak érdekes kikötési pontok, hanyag ausztrál eleganciával! Ahogy haladtunk lefelé, változott a táj is. Az eukaliptusz fák közé beférkőztek a páfrányfák és az alacsonyabb növények is. Fényből is kevesebb jutott itt a völgy fenekére. Egy két szebb gombával is találkoztunk a "hosszabb" átsétálás során, a húszas ereszkedést követően. Jó és szép volt!

     Aztán jött a második etap. Bejöttek a magas falak, szűk folyosók, kicsi ereszkedés, utána a csajoknak egy izgalmasabb szakasz. Két, kb 8 méter magas és másfél méternél keskenyebb folyosóban vezetett az út. Úgy hat méter hosszú lehetett, aztán kicsi "S" kanyar és egy méterrel lejjeb folytatódott ugyanez. Nem is ez volt az izgalom tárgya, hanem az a rengeteg tenyér nagyságú pók. Azért egész jól vették a lányok az akadályt, én vártam némi riadalmat, de az elmaradt. Ezután egy igazán impozáns, természetes kőhíddal képződött meanderbe érkeztünk. Itt kb 4-5 méterrel lejjebb egy kisebb teremben megtaláltuk a kanyon névadójának, a tiger snake-nek nyomait. Itt felejtette a kabátját. Innen még vagy húsz métert haladtunk a szűk falak közt és magunk mögött hagytuk ezt a mesés és szép helyet.

     Lejjebb a patak mentén a vizes gönceinket szárazra cseréltük és elkezdtünk felkapaszkodni arra a szintre, ahol beszálltunk majd három órája. Végezetül még egyszer felmásztunk a megkövesedett pagodák tetejére. Mire a sűrű bokrokon átvágtunk és az autókhoz visszaértünk ránk is sötétedett. 
     Kamiékat magunk mögött hagyva - ők vasárnap még egy kanyonba mentek, minket meg egy tájfutó verseny várt vissza - indultunk el Sydneybe. Egy nagyszerű nap után, fáradtan tértünk nyugovóra este!

Anikó & Peti